A jót könnyű megszokni

Azt hiszem, a 6-os villamoson, de lehet, hogy a Tűzoltó utcában jött az agyamba a gondolat, hogy milyen jót beszélgetek én itt éjjelente, felvidít, szórakoztat, elgondolkodtat, meghat. De hogy minden este beszélgetek. És hogy milyen természetes ez, hogy beszélgetek. Mintha járna nekem. Mintha nem lehetne más dolga, neki. Mintha nem lehetne fáradt. Mintha nem lehetne nyűgös, morcos. Mintha nem állhatna fent az a helyzet, ne adjisten, hogy nincsen kedve velem beszélgetni. És még a számtalan egyéb ok. Ami miatt nincs itt, és ma este nem beszélget velem.

Jön még úthenger

Ha a vasárnap éjjel nem lett volna elég, most újabb fordulók következnek. Jött levél, menni kell. Nincs mese. De még előtte szedhetem össze a papírokat, ami újabb élmény lesz. És nyilván jönnek még napok, amikor EZZEL kell majd foglalkoznom, és ezek a napok mindig arra fognak emlékeztetni, hogy micsoda balfasz voltam, és hogy így jár az, aki nem hallgat az okosabbra.
Nemcsak ma fog emlékeztetni, hanem jövőre is, meg azután is, és talán 5 vagy 10 év múlva is. Szóval, ha van még valaki ezen a világon, aki azt gondolja, hogy nem "bűnhődök" eleggé, akkor, szólok, hogy de igen.
Ja, és persze egyedül kell csinálni. Mert bár mindenki mellettem áll, egyedül megyek mindenhova. De mivel a szart egyedül csináltam, egyedül is kell rendbeszedni. No meg az én életem, ki más szedje rendbe, ha nem én.

Dilemma

Kettő van. Az egyik: minek tartom magam inkább, újságírónak vagy valami másnak. Ha firkásznak, akkor akkor örülnöm kéne annak, ami most van. Ha valami másnak, amiről nem tudom, hogy micsoda, akkor még csak módjával örülök, mert majd hétfőn megmondják, hogy örülhetek-e. De addig ki kell találnom, hogy mi vagyok. 6 napom van olyasmire, amire az eddigi 25 év is kevés volt. És lehet, hogy a következő 25 is az lesz. Nem tudom, mit tegyek. Kicsit se. Persze még nem vagyok döntési helyzetben.
A másik, hogy hogyan van az, hogy tegnap azt magyaráztam Kásának és Druszának hogy valószínűleg képtelen lennék együttélni bárkivel is, mert ne mászkáljon az életemen keresztül valaki, meg hogy biztosan velem nem is lehet együttélni, ma meg itten ülök, dolgoznom kéne, de nem bírok, mert az első kérdést nem tudom megválaszolni, és mert isteni lenne, ha valakivel meg tudnám beszélni, aki itt van. De nincs itt senki, csak a pohár teám, a cigi a táskámban, és a mobiltelefon mellettem, amin már mindenkivel lebeszéltem mindent, amit lehetett. Nem fog csörögni.
Nem fog keresni senki ma már, hogy megkédezze, mi történt délután.

Amibe nem halsz bele...

Ebbe nem halok bele. Sőt, bizonyára túlélem. De most félek és sírok. Azt hiszem, saját magam megnyugtatására csak megveszem azt a gázsprayt és rapealarmot.

Hogy mik vannak...

Az elmúlt pár nap igen eseménydús volt, és nemcsak a fizikai vagy materiális értelemben. Próbálom összeszedni, hogy mi mindenre gondolok.
Először is, kb egy-másfél hete feltűnt valaki a régmúltból, nagyon csodálkoztam, de alapvetően pozitív hatással volt rám, elgondolkodtam azon, hogy mi minden lett volna más, ha úgy egy éve az illető nem tűnik el, mint szürke szamár...de bizonyára volt oka (neki konkrétan volt, azt tudom, most már). Azon hogy mi lett volna ha, nem agyalok sokat, csak átfut az agyamon.
Más. Említettem volt, hogy jelenlegi munkahelyemen milyen előremutató változások vannak, persze nyugtával a napot, de akkor is. Erre ma, épp ügyintézés közben, csörög a telefonom, jónapot kívánok, mikor érne rá hozzánk bejönni állásinterjúra...mire felocsúdtam, már meg is beszéltem egy időpontot. Majd persze végigpörgettem az egészet az agyamon, minden lehetséges variációt, jót is, rosszat is.
A harmadik dolog pedig, ami ki tudja minek köszönhető, talán a szerencsebambuszok a megfelelő helyeken, tegnap este kinyúlt a képernyőből két kéz, és megölelt. Jól esett.
Mintha kinyílna a világ...

Debrecenbe kéne menni...

9 óra helyett jó, ha 10-kor el tudunk indulni megnézni a Leonardo-kiállítást. Meg kell, hogy mondjam, ez nemcsak a mi lustaságunknak köszönhető, mert mindketten hajlamosak vagyunk elaludni, elkésni, és nemcsak a péntek reggeli forgalomnak, hanem természetesen annak 2-300 embernek, aki forradalmasdit játszik péntek reggel. Imádom őket.
Adalék információ: 50 millió forintjába került a fővárosnak a 22-i és 23-ai esti program. Nem tudom, ebben benne van e a felújítás költsége is.

Egy eredményes nap...

...úgy kezdődik, hogy az ember lányának annyira fáj a hasa, hogy alig bír kimászni az ágyból. Emiatt elkésik munkahelyéről. De ezek tulajdonképpen elhanyagolható részletek, nem is ragozom tovább.
A lényeg: sikerült megállapodni a főnökkel. Több munka, több pénzért. De végre értelmes dolgot (is) csinálok majd. Írok, első körben. Juhéééé. Ez volt a nap fő történése.
Közben: üvöltöttem T-mobillal, kedvesen társalogtam a bankommal, elmentem a tévébe, hazajöttem. És mindjárt befekszem az ágyamba, mivel nincs senki az éterben, akivel kommunikáljak. Így Simone kap még egy esélyt...

Féltenek

"Forradalmi időkben", de nem forradalmiakban is, idegbajt kapok, ha nem lehetek ott, ahol a dolgok történnek. Jelen esetben, tegnap például idegbajt kaptam attól, hogy a gép előtt ülve informálódtam, mikor seggfejek randalíroztak az utcán. Hallgattam és olvastam a különböző sajtótermékeket, néha jött egy-egy telefon, stb.
Ma nem történt sok minden, de felmenőim már attól kiborultak, hogy hazafelé menet két percre megálltam az alkotmány utcában megfigyelni az eseményeket, és még egy telót is megeresztettem. Leüvöltötték a hajamat, mondván, minek megyek én oda, ez csak pár ember. No, hát azért megyek oda, mert nem értek egyet az efféle magatartással, és az egyetlen fegyverem az, hogy elmondom az olvasóinknak (akár vannak, akár nincsenek), hogy én mit láttam. Mert arról biztosan tudom, hogy úgy volt. Nem úgy, mint a tegnapi állítólagos lőtt sérültről, akiről mára kiderült, nyílt sípcsonttörése volt, amit nem gumilövedék okozott. Merthogy akadtak, akik ezt állították.
Szóval ezért akarok ilyenkor utcán lenni, nem azért, hogy könnygázt szívjak, mert tapasztalatból tudom, hogy az rossz, nem azért, hogy megdobáljanak a tüntetők üveggel, stb stb stb. Ja, és még egy nem elhanyagolható ok: az én munkám a tájékoztatásról szól. A munkámat szeretném végezni. Ennyi.

Türelem

A türelemről akartam írni, de olyan nagyon elegem van azokból, akik azt mondják nekem,várjak türelemmel, hogy inkább nem írok erről a témáról. Majd ha nekik kell egyszer nagyon valami, én is ezt fogom mondani: türelem, majd összejön.

A fejmosás

Tegnap az Andrássyn sétálva felhívtam apucit, hogy elmeséljem neki, a munkahelyemen csak zsarolással lehet pénzhez jutni. Erre ő elkezdte osztani az észt, miszerint mindenhol rögös az út. (Ő ezt már csak tudja, hiszen kb 20 éve ugyanazon a helyen dolgozik.)
Ez volt az alaptéma. És bár a hétvégére várt fejmosás elmaradt, tegnap viszont jóapámból kibújt a szög, és két heves mondat között a következőket találta mondani: szokjak hozzá, hogy az életben csak az anyám, és az ő (anyu) szülei nem követelnek tőlem semmit, még neki (apukámnak) is vannak elvárásai irányomban. (Értsd: az anyám és felmenői a seggem alá tolnak mindent, nekem nem kell küzdenem semmiért sem, és ezért állt elő a helyzet, amiben vagyok.)
Erre elszakadt a cérnám kicsit, és mondtam neki, hogy talán ezt a beszélgetést nem kéne folytatni. Aztán ma reggel az jutott eszembe, hogy ha ő ezt így látja tényleg, akkor talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ki vette el feleségül anno anyut, no meg azon is, hogyha ő kicsit máshogy rendezi az életét, akkor esélyesebb, hogy együttmaradnak, így most nem okolhatná az összes jellemhibámért és minden más hibámért (mert nyilván erényeim nincsenek, de ha lennének sem anyunak vagy az ő nevelésének lenne köszönhető) anyut és a nagyszüleimet.
A követelményekről pedig csak annyit, hogyha kicsit figyelt volna, hogy mit pofázok fél éve a munkahelyemről (tudniillik hogy nincsenek elvárások stb.) akkor, észlelné, hogy nem az elvárásokkal van a bajom...És hogy nem is olyan régen egy olyan lapnál is helyt álltam viszonylag hosszú ideig, ahol az első anyagom megszületéséért vért kellett pisilnem.
És milyen büszke voltál rám Drága Apám, amikor a cikkeimet, mint véres kardot hordoztad körbe, és nyilván persze ez a te érdemed volt, ki másé, mert te támasztottad felém azt az elvárást, hogy ott márpedig helyt kell állni. Nekem közöm sincs hozzá.
Lényeg, ami a lényeg, köszönöm, hogy ebben a helyzetben is olyan nagyon számíthatok rád. És köszönöm minden eddigi segítséged. Innentől mindent megoldok egyedül.

Ha a gyomrodban érzed...

Kriszti: képzeld el azt a munkát, amit szeretnél, de ne konkrétumokat, ne konkrét céget vagy akármi, csak úgy nagyjából, képzeld el, hogy örömmel mész be, hogy elégedett vagy hogy eleget keresel, azt bármire el tudod küldeni, hogy imádod a munkád, hogy jó a főnök meg a munkatársak, meg minden, amit csak szeretnél. Aztán ha érzed a gyomrodban, hogy jó, na akkor már királyság. Mert az agyad nem tud különbséget tenni valóság és nem valóság között, csak érzések között, és ha azt érzed, hogy neked ez milyen jó, akkor ez hamar meg is valósul, realizálódik. Szerintem ez így működik, az én életem legalábbis így működik, ezt figyeltem meg, szembejönnek a lehetőségek és most már fel fogod tudni ismerni őket, mert a gyomrod jelezni fog valahogy így.
Dorka: ez túl egyszerűnek tűnik :-)

Ezt a beszélgetést már nagyon rég folytattam le msn-en, de elmentettem, mert már akkor is fontosnak éreztem. Ma reggel kaptam egy választ, és mintha éreztem volna valamit a gyomromban. Nem tudom, hogy ez az az érzés e. De valami volt.

Nehéz a háziasszonyok élete

Egész nap rendezkedtem, pakolásztam, ügyet intéztem, és most olyan a lakás, mintha robbantottak volna, pedig rend volt esküszöm, mikor dél körül elmentem itthonról. Igen, de azóta persze mosni kellett, mert mikor máskor, meg főzni kellett, hogy egyek is valamit, sütöttem végre kenyeret a 2 évvel ezelőtt kapott kenyérsütőgépemmel, nagyon kis helyre lett, nem tudom, milyen az íze.
Csak az a kurva levél ne jött volna. Mindegy. Majd elmúlik.

Pezsgőbe fojtva

Az eper, Richard Gere és a kilátás kicsit hiányzik, de pezsgőt iszogatok munkaidőben. Úgy döntöttem, miután istenkirály informatikusunk (alliterálok) által kreált program hibáit korrigálom munka címén, értsd x órában javítom a fent-fent idézőjeleket, megérdemlek egy kis maradék pezsgőt. Ugyan vizespohárból, de nagyon kecses ez a kis pohár.
Ha elfogyott, valszeg a maradék bort is megiszom, mert az értelmiség előtt két út áll, és mivel én nem hagyom el a járt utat, maradok az alkoholizmusnál. Mert az jó.
Azt hiszem a mai napomat még egy kis internetes jóslással fejelhetném meg. Remek ez az este. 46 perc múlva viszont felugrok a gép mellől és végre elkezdek Simone de Beavoir-t olvasni. Mert az is jó.

Hü Jenő vagyok

Beussal kedden este a feng shui rejtelmeiről is beszélgettünk, mikor is megállapítottuk, hogy az íróasztalom (amin a gép is van) a szerelem, család sarokban van, a konyhám pedig a karrier négyzetben. Másnap fogtam magam, és délelőtt rendett tettem az íróasztalon, megöntöztem a szerencsebambuszt, és elhelyeztem a kis feng shui szobrot mellette, valamint a rózsakvarc karkötőt (tudvalevő ugyanis, hogy a rózsakvarc a női energiát erősíti).
A konyhámból kidobtam a rossz állapotban lévő gyümölcsöket, folyamatosan mosogatok, mert mosatlan ugye nem lehet a karrierem közelében, és ma vettem magamnak még egy bambuszt (a másikat anyutól kaptam), ezt a pultra helyeztem, és mivel szegény nem volt meglocsolva, mindjárt tápoldatos tisztított vízzel locsoltam meg, amiből a másik bambusz is kapott. Ha ezek után nem robog fehér lovon a herceg (gyalogherceg is jó lesz), és nem jönnek szembe jobbnál jobb állásajánlatok...akkor végleg kiderül, hogy nem vagyok normális.

Az első, igazi

Ma végre elkészült igazán. Képpel, színesen, szagosan. Ahogy szerettem volna.
És hogy miért költöztem?
Azért mert az elmúlt fél évet szeretném lezárni. Végleg. Az egyetlen dolog, amiért van értelme emlékezni az az, hogy levonhatom a tanulságot: istentelenül naiv vagyok és makacs. És igen, Druszának igaza volt, amikor azt mondta, ennyire nem kell akarni egy pasit, ahogy én próbálom őt megtartani. Mert ennél még az egyedüllét is százszor jobb. Sőt. Igen, mindenkinek igaza lett. Hittem abban, hogy az emberek képesek változni, de csak ha ők maguk akarják. Ő nem akart.
Meg akartam menteni magától, mert én egy ilyen rohadt terézanyatípus vagyok. Szólok mindenkinek, hogy nem éri meg annak lenni. Úgyis minden lerakott kő a pokolba vezet.

Sommásnak kéne lennem, de most nem megy. Később elmesélem majd, miért költöztem.