2007. 10. 27.

Hogy mik vannak...

Az elmúlt pár nap igen eseménydús volt, és nemcsak a fizikai vagy materiális értelemben. Próbálom összeszedni, hogy mi mindenre gondolok.
Először is, kb egy-másfél hete feltűnt valaki a régmúltból, nagyon csodálkoztam, de alapvetően pozitív hatással volt rám, elgondolkodtam azon, hogy mi minden lett volna más, ha úgy egy éve az illető nem tűnik el, mint szürke szamár...de bizonyára volt oka (neki konkrétan volt, azt tudom, most már). Azon hogy mi lett volna ha, nem agyalok sokat, csak átfut az agyamon.
Más. Említettem volt, hogy jelenlegi munkahelyemen milyen előremutató változások vannak, persze nyugtával a napot, de akkor is. Erre ma, épp ügyintézés közben, csörög a telefonom, jónapot kívánok, mikor érne rá hozzánk bejönni állásinterjúra...mire felocsúdtam, már meg is beszéltem egy időpontot. Majd persze végigpörgettem az egészet az agyamon, minden lehetséges variációt, jót is, rosszat is.
A harmadik dolog pedig, ami ki tudja minek köszönhető, talán a szerencsebambuszok a megfelelő helyeken, tegnap este kinyúlt a képernyőből két kéz, és megölelt. Jól esett.
Mintha kinyílna a világ...

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hogy is volt az, hogy eleged van azokból, akik azt mondják türelem... (így gondolom belőlem is). Én azt szoktam mondani, a jó embereket előbb utóbb megtalálják a jó történések, mert ez így fair az élettől. És mindig egyszerre :) Drukkolok, nyugtával.

Dorka írta...

Drága Vikusz, alapvetően nem rád gondoltam, hanem jóapámra, amikor a türelmességre intőkről beszéltem, mert ő kicsit más hangnemet használt, mint te :-) Köszi a drukkolást, beszámolok feltétlenül :-).