Féltenek

"Forradalmi időkben", de nem forradalmiakban is, idegbajt kapok, ha nem lehetek ott, ahol a dolgok történnek. Jelen esetben, tegnap például idegbajt kaptam attól, hogy a gép előtt ülve informálódtam, mikor seggfejek randalíroztak az utcán. Hallgattam és olvastam a különböző sajtótermékeket, néha jött egy-egy telefon, stb.
Ma nem történt sok minden, de felmenőim már attól kiborultak, hogy hazafelé menet két percre megálltam az alkotmány utcában megfigyelni az eseményeket, és még egy telót is megeresztettem. Leüvöltötték a hajamat, mondván, minek megyek én oda, ez csak pár ember. No, hát azért megyek oda, mert nem értek egyet az efféle magatartással, és az egyetlen fegyverem az, hogy elmondom az olvasóinknak (akár vannak, akár nincsenek), hogy én mit láttam. Mert arról biztosan tudom, hogy úgy volt. Nem úgy, mint a tegnapi állítólagos lőtt sérültről, akiről mára kiderült, nyílt sípcsonttörése volt, amit nem gumilövedék okozott. Merthogy akadtak, akik ezt állították.
Szóval ezért akarok ilyenkor utcán lenni, nem azért, hogy könnygázt szívjak, mert tapasztalatból tudom, hogy az rossz, nem azért, hogy megdobáljanak a tüntetők üveggel, stb stb stb. Ja, és még egy nem elhanyagolható ok: az én munkám a tájékoztatásról szól. A munkámat szeretném végezni. Ennyi.