Az Ügy

Sokadszorra fogok neki ennek a bejegyzésnek, mert egyszerűen nem tudom, hogyan írjam le ezt: az igazságérzetem a plafonon, buzog bennem a tenniakarás, és végre hasznosnak érzem magam.
Ma végre eljutottam a budaörsi kisegítő iskolába, hogy megnézzem, milyen ott az állítólagos áldatlan állapot. Nos, több, mint áldatlan. Az ember nem gondolná, hogy az "ország legfejlettebb településén" nem fordítanak figyelmet a fogyatékos gyerekeket képző intézményre. Pedig nem. Olyannyira nem, hogy az épület falai vizesednek, a mosdóknál nincs melegvíz, a gyerekek az osztálytermekben esznek, mert nincs ebédlő. Az pedig, hogy nincs tornaterem, ahol a gyerekek mozoghatnak, és ehelyett a zsebkendőnyi tanteremben folynak a fejlesztő foglalkozások. Ja, és arról meg már egyáltalán nem is beszélek, hogy az épület nincs akadálymentesítve.
Azt hiszem, ezen a helyzeten javítani, szép feladat, testhezálló.
És hogy mennyire megéri ezzel foglalkozni, már most is, amikor még nem történt semmi, azt jól mutatja az, hogy meghívást kaptam az iskola karácsonyi ünnepségére.