A fejmosás

Tegnap az Andrássyn sétálva felhívtam apucit, hogy elmeséljem neki, a munkahelyemen csak zsarolással lehet pénzhez jutni. Erre ő elkezdte osztani az észt, miszerint mindenhol rögös az út. (Ő ezt már csak tudja, hiszen kb 20 éve ugyanazon a helyen dolgozik.)
Ez volt az alaptéma. És bár a hétvégére várt fejmosás elmaradt, tegnap viszont jóapámból kibújt a szög, és két heves mondat között a következőket találta mondani: szokjak hozzá, hogy az életben csak az anyám, és az ő (anyu) szülei nem követelnek tőlem semmit, még neki (apukámnak) is vannak elvárásai irányomban. (Értsd: az anyám és felmenői a seggem alá tolnak mindent, nekem nem kell küzdenem semmiért sem, és ezért állt elő a helyzet, amiben vagyok.)
Erre elszakadt a cérnám kicsit, és mondtam neki, hogy talán ezt a beszélgetést nem kéne folytatni. Aztán ma reggel az jutott eszembe, hogy ha ő ezt így látja tényleg, akkor talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy ki vette el feleségül anno anyut, no meg azon is, hogyha ő kicsit máshogy rendezi az életét, akkor esélyesebb, hogy együttmaradnak, így most nem okolhatná az összes jellemhibámért és minden más hibámért (mert nyilván erényeim nincsenek, de ha lennének sem anyunak vagy az ő nevelésének lenne köszönhető) anyut és a nagyszüleimet.
A követelményekről pedig csak annyit, hogyha kicsit figyelt volna, hogy mit pofázok fél éve a munkahelyemről (tudniillik hogy nincsenek elvárások stb.) akkor, észlelné, hogy nem az elvárásokkal van a bajom...És hogy nem is olyan régen egy olyan lapnál is helyt álltam viszonylag hosszú ideig, ahol az első anyagom megszületéséért vért kellett pisilnem.
És milyen büszke voltál rám Drága Apám, amikor a cikkeimet, mint véres kardot hordoztad körbe, és nyilván persze ez a te érdemed volt, ki másé, mert te támasztottad felém azt az elvárást, hogy ott márpedig helyt kell állni. Nekem közöm sincs hozzá.
Lényeg, ami a lényeg, köszönöm, hogy ebben a helyzetben is olyan nagyon számíthatok rád. És köszönöm minden eddigi segítséged. Innentől mindent megoldok egyedül.