Mostanában csupa pozitív hatás ér. Tegnap például erősen küzdöttem, hogy merev szingli legyek, aki savanyúan végzi a munkáját, vagy dolgozzak is, és érezzem jól is magam. Mivel felhívtam Borsót az első dokumentumfilm után, a második verzió lépett életbe. Csatlakoztam az iszogatós csapathoz, én is iszogattam, majd annak ellenére, hogy a józan ész azt diktálta volna, hogy hazamenjek, buliba rángattak. Nagyon mondjuk nem kellett. Fergetesen éreztem magam. És ilyenkor mindig belém hasít, hogy mire mennék nélkülük. A barátaim nélkül, akik a legnagyobb baromságaim közepette is mindig a legeslegjobbat akarják nekem. Még ha üvöltenek akkor is. Őket senki nem veheti el tőlem.
***
A buli következtében elaludtam, de nagyon durván, így csak a filmre mentem el. Amit viszont kár lett volna kihagyni. Azt hiszem, a dokumentumfilmek, szóljanak bármiről, képes riportok. Szeletek a világból, amit nem ismerünk. Emiatt nagyon közel áll ez a műfaj az újságíráshoz. Így a lelkemhez is. És rájöttem, túl kevés ilyen filmet nézek. Sőt, eddig egyáltalán nem néztem ilyesmit.
***
Nem hívtak a cégtől. De nem bánom. Már nem. Pont a ma délelőtt mutatta meg, hogy bármilyen is a munkahelyem, az újságírás az, ami az enyém. Mert ki mondaná el az embereknek, hogy milyen sokszínű a világuk, ha nem mi. Ez lehet, hogy nyálas. De én ilyen naivan és nyálasan gondolom.
2 megjegyzés:
Tökjó ilyen posztot olvasni:)
Drágám! Ha szeretnéd a szombat éjszakádat 8-10 suhanc kölyökkel és velem tölteni,az ajánlatom továbbra is áll,immáron írásban is.
Millió puszi:az agyatlan szolispultosvigyorgós
Megjegyzés küldése